Hírek, aktualitások

2024. május 10.

A Magyar Bankszövetség Testületi Ülésének közleménye

A 35 éve alapított Magyar Bankszövetség a mai napon tartotta évfordulós ünnepi konferenciáját és Testületi Ülését, melyen a bankvezetők mellett részt vettek a gazdaságért és pénzügyekért felelős kormányzati vezetők, valamint 11 külföldi bankszövetségi delegátus. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaság helyzetéről, Nagy István agrárminiszter a mostani nehezebb piaci viszonyok között a gazdálkodók likviditásának biztosításáról és a termelés versenyképességének fenntartásáról beszélt. Virág Barnabás MNB alelnök a monetáris politika aktuális kihívásairól tartott előadást. Aláírásra került az Agrárminisztérium és a Magyar Bankszövetség között kötött együttműködési megállapodás.

A Testületi Ülésen a tagság az alábbi közlemény közzétételéről határozott.

A környezetünkben és a világban zajló háborúk folyamatos kihívás elé állítják a demokratikus országokat, benne az Európai Unió tagállamait. A háborús események az energia árakban és az ellátási láncokban bizonytalanságot okoznak, a szankciók miatt átrendeződő külkereskedelmi forgalmak, a háború eszkalációs veszélyérzete és az önvédelemhez szükséges anyagi ráfordítások folyamatosan hátráltatják a kiszámítható gazdaságfejlesztési lehetőségeket. Magyarországot ez különösen érzékenyen érinti, hiszen erősen koncentrált külpiaci kapcsolatai, kis méretű és nyitott gazdasága miatt lehetőségeit a külföldi gazdasági környezet jelentősen behatárolja.

 

Az elmúlt évtizedekben a nyitott gazdaságon alapuló látványos fejlődést a piaci törvényszerűségek elfogadása biztosította. Ez igazolja, hogy a bankszektor piaci alapon tud a leghatékonyabban működni és a gazdasági fejlődéshez hozzájárulni. Ezért támogatjuk a piaci működésre épülő fejlődést, ezért vagyunk elkötelezettek a hazai befektetések és a magyar kifektetések finanszírozása iránt, és ezért küzdünk a piactorzító hatások, mint a túladóztatást jelentő ágazati különadó, a kamatplafon és a túlbürokratizált szabályok, valamint az azonos tevékenységet másképpen szabályozó, a bankok új versenytársait előnyhöz juttató jogi keretrendszer ellen. Ma ezek az európai és a regionális versenyképesség növelésének legfőbb akadályai.

 

A költségvetés stabilizálásához és a magas szintű infláció letöréséhez a Pénzügyminisztérium fiskális szigorral, míg a Magyar Nemzeti Bank a jegybanki kamatpolitikán keresztül járul hozzá. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig a beruházások növelésével igyekszik a magyar gazdaságnak új lendületet adni. Felelősen üdvözölni tudjuk az infláció megfékezését célzó lépéseket, a célzott kamattámogatott hitelkonstrukciókat és a piaci folyamatokat támogató döntéseket, ezek mindegyike hozzájárul a gazdaság gyors helyreállásához.

 

A digitalizáció egyre mélyebben hatja át a banküzemi folyamatokat. Ez egyik oldalról versenyképesebb, ügyfélbarátabb és végső soron alacsonyabb költségű szolgáltatásokat jelent. A mélyreható digitalizáció segíti az ügyfelek körében népszerű elektronikus pénzügyi megoldások térnyerését. A digitalizáció hozzájárul a költséges és a szürke gazdaságot éltető készpénz kiszorításához is, mely új társadalmi normák kialakulását hozza magával. A digitalizáció másik hatása a kiberbűnözés megjelenése. A kiberbűnözés büntetőjogi kategória, melynek felszámolása a bűnüldöző szervek feladata. Az ügyfelek védelmét a bankok nagyon jelentős preventív informatikai erőfeszítései mellett a felvilágosítás, az ügyfelek pénzügyi kultúrájának fejlesztése segíti. Ehhez járul hozzá az MNB-vel, kormányzati szervekkel és egyéb partnerekkel közösen szervezett KiberPajzs Program és a Médiaunió Alapítvánnyal megvalósított folyamatos figyelemfelhívó médiamegjelenések. Ezáltal csökkenthető a kiberbűnözés áldozatainak a száma, a végső megoldás azonban a sikeres bűnfelderítés lesz.

 

Az évfordulós rendezvényen, az elmúlt év/évtized eredményei alapján, elismerések átadására is sor került.

 

Aranykaptár díjban részesült:

  • de Brouwer, Sébastien (EBF)
  • Fábián Gergely (NGM)
  • Gondos Judit (PM)
  • Hornung Ágnes (KIM)
  • Kósa Anna (Erste)
  • Kovács Péter (MagNet)
  • Nagy István (AM)
  • Tisza-Papp Ákos (MBH)
  • Tresó István (K&H)
  • Werny-György Katalin (OTP)

 

Aranykaptár emlékplakett elismerésben részesült:

  • Pataki Tibor (MNB)
  • Szenes Katalin (ÓE)

 

A lengyel delegátus Copernicus Medal kitüntetésben részesítette Kovács Leventét (MBSZ) a bankszektor fejlesztésében végzett munkájáért.

Emellett vezetői megbízólevelük átadásával 8 fő került felkérésre Bankszövetségi Munkacsoporti Elnöki, illetve főtanácsadói pozíciókba.

Budapest, 2024. május 10.                                  Magyar Bankszövetség