Hírek, aktualitások

2020. április 20.

Erdély Zsigmond Gábor emlékére

2020. április 15-én elhunyt Erdély Zsigmond Gábor, a Magyar Bankszövetség második elnöke. 

Erdély Zsigmond Gábor a magyar banki közösség tisztelt, megbecsült és meghatározó egyénisége volt. Szakmai pályája mindvégig a bankszektorhoz kötötte. 1981-ben Londonba került a Hungarian International Bankhoz, majd annak leányvállalatát, a HIB Trade-et vezette. 1987-ben a bankreformot követően tért haza és a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatójaként, majd elnök-vezérigazgatójaként dolgozott 1996-ig.

A Magyar Bankszövetségnek 1989-ben egyik alapítója, az első elnökségének tagja, majd 1993 és 1997 között elnöke volt Erdély Zsigmond Gábor. Szakmai elismertsége, emberi tulajdonságai megteremtették a magyar banki közösség magas színvonalú együttműködését, a közös szakmai érdekek képviseletét és a banki vezetők között a konszenzus megteremtését. A kétszintű bankrendszer tíz éves évfordulója alkalmából a következőket mondta: A pénzügyi válságot elhárító konszolidációs folyamat lezárásával a magyar bankrendszer nagykorú lett. A bankok pénzügyi helyzete stabilizálódik, ami mind a jövedelmezőségi pozícióban, mind a tőke megfelelési mutatók alakulásában egyértelműen tükröződik.

A magyar banki közösség nevében tisztelettel emlékezünk Erdély Zsigmond Gáborra, korszakalkotó munkásságára és kedves bankár kollégánkra.

Budapest, 2020. április 20. Magyar Bankszövetség