Fogalomtár

KELER által vezetett számla

A KELER által pénzeszközökről, értékpapírokról és derivatív pozíciókról vezetett nyilvántartás.

KGA (Kollektív Garancia Alap)

A derivatív ügyletek elszámolásából, fizetési kötelezettségek késedelméből vagy elmaradásából eredő veszteség csökkentésére, a klíringtagok és a KELER KSZF által létrehozott közös tulajdont képező, elkülönített/kollektív garancia.

KHR

Központi Hitelinformációs Rendszer, korábbi nevén BAR, olyan nyilvántartási rendszer, amely minden ügyfélre adatokat tartalmaz a hitelekre, illetve a bankkal szembeni tartozásokra és visszaélésekre (pl. hamis okirat használata, bankkártya-csalások) vonatkozóan.

KHR törvény (KHR tv.)

2011. október. 11.-én lépett hatályba, a 2011. évi. CXXII. törvény a központi hitelinformációs rendszerről (KHRtv), amely önálló törvényben szabályozza a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) személyi, tárgyi és területi hatályát, működését, felhasználóit, adattartalmát, működtetési körülményeit, valamint a rendszert üzemeltető pénzügyi vállalkozás (BISZ Zrt.) státusát és feladatait.

KID rendszer

A KELER által kiépített, a KELER és ügyfelei közötti elektronikus kommunikációt megvalósító rendszer.

Kamat

A hitel/kölcsön „ára”, amelyet az adós köteles megfizetni a hitel/kölcsön nyújtójának, az igénybe vett kölcsön használatáért. A hitel/kölcsönösszeg százalékában kerül meghatározásra, általában éves kamatláb formájában. Típusai:

  • Fix: A kamatláb mértéke a hitel futamideje alatt nem változik.
  • Változó: A kamatláb mértéke a hitel futamideje alatt kamatperiódusonként változik, a szerződésben meghatározott módon. A kamatláb jellemzően valamilyen külső, a hitelező banktól független referenciakamathoz kötött Az adós által fizetendő kamat általában két részből áll: a referenciakamatból és a hitelező által meghatározott kamatfelárból (pl. 3 havi Bubor + 3,75%). A kamatfelár a jogszabályokban és a szerződésben meghatározott feltételek szerint változtatható.
  • Változtatható: a kamatláb mértéke kamatperiódusonként változhat a hitel futamideje alatt, , ha a hitelező él a szerződésben rögzített egyoldalú kamatváltoztatási jogával, a jogszabályokban és a szerződésben meghatározott feltételek szerint.

Kamatperiódus

Az ügyleti kamat változásának gyakoriságát mutatja. Az az időszak, amelyen belül a felvett hitel kamatlába nem változik. A bank csak a kamatperiódus fordulónapján változtathatja meg a hitel kamatát. Az első kamatperiódus általában a folyósítás napján kezdődik és a kamatperiódus utolsó, Elszámolási napjáig tart. Az első és az utolsó kamatperiódus tört periódus is lehet.

Katasztrófahelyzet

A BKR szempontjából Katasztrófahelyzetről akkor beszélünk, ha a BKR központi rendszerei, azaz bármelyik InterGIRO platformja elsődleges, éles környezet elemeiben vagy üzemeltetési környezetében olyan események következnek be, vagy váltanak ki olyan hatást, amely/ek a tartalékhelyszín igénybevételét teszik szükségessé. Az átállítás teljes, az elszámolásforgalom, vagy az egyes elszámolási mód valamennyi folyamatára és valamennyi eszközére megtörténik. Az átállás nem szükségszerűen érinti a Klíringtagok rendszereinek működését. (Lásd még → Krízishelyzet, → Incidenskezelés, → Rendkívüli helyzet)

Kedvezményezett

A betét tulajdonosa vagy a betétes által kedvezményezettként a hitelintézetnek írásban bejelentett személy.

Kedvezményezett

A fizetési művelet tárgyát képező pénz (összeg) jogosultja

Kedvezményezett

Az a fél, akinek a javára a garanciát kibocsátották.

Kedvezményt nyújtó bankkártya

Meghatározott elfogadóhelyeken a kártyabirtokos kedvezményes díjazás megfizetésével vásárolhat árut, vehet igénybe szolgáltatást, vagy megvásárolhat meghatározott árukat, szolgáltatásokat. A kedvezmény biztosítható pontgyűjtő akció keretében is.

Kereskedelmi számla

Számviteli dokumentum, mellyel az eladó/szolgáltató a vevőnek/megrendelőnek szállított áru vagy a vevő számára nyújtott szolgáltatás ellenértékének kifizetését igényli. A kereskedelmi számla alaki kellékei:

  • eladó neve, címe, adószáma és bankszámlaszáma,
  • vevő neve, címe, adószáma és bankszámlaszáma,
  • kibocsátás kelte,
  • sorszám,
  • szerződés/rendelés száma,
  • áru megnevezése, mennyisége, egységára,
  • végösszeg,
  • fizetés módja, határideje,
  • szállítás módja,
  • markírozás (csomagoláson szereplő jelzések),
  • aláírás.

Kereskedési jog

Azon jogosultság, melynek birtokában valamely személy jogosult részt venni a BÉT, a BÉTa piaci, az MTS piaci, a gázpiaci és az árampiaci kereskedésben.

Keresztezett csekk

A csekket két párhuzamos vonallal áthúzzák. Az ellenérték banki számlán kerülhet csak jóváírásra.

Keret

Az éjszakai elszámolás keretében az MNB által Klíringtagonként, elszámolási naponként kiszámított és a BKR számára az adott elszámolási napra vonatkozóan átadott (szám) érték, mely a Fedezetvizsgálat alapját képezi.

Keretszerződés

A bank által az ügyfelével kötött szerződés, annak minden mellékletével együtt bankszámla / fizetési számla vezetésére, és ehhez kapcsolódóan egyéb szolgáltatás típusokra (netbank, bankkártya kibocsátás, stb.) A bank általában a keretszerződés lényeges feltételeit, a díjakat, a teljesítési rendet általános szerződési feltételekben/üzletszabályzatokban, kondíciós listákban szabályozza.

Kezes

Az a személy, vagy szervezet, aki/amely kötelezettséget vállal arra, hogy ha az adós nem teljesíti a hitel/kölcsönszerződésben meghatározott kötelezettségét (jellemzően a fizetési kötelezettséget), akkor helyette fizet a bank számára. A kezesség kétféle lehet: sortartó (egyszerű) kezesség, vagy készfizető kezesség. Sortartó kezességet vállaló kérheti, hogy a bank először az adóstól követelje a teljesítést, készfizető kezesség esetén a bank szabadon dönthet arról, hogy a kezestől vagy az adóstól kéri-e a tartozás rendezését. Kezességvállalás beváltására nyitva álló időA készfizető kezesség

  • az utolsó törlesztő részlet elmulasztásának a hitelszerződésben vagy pénzügyi lízingszerződésben meghatározott időpontjától, vagy
  • ha a hitelszerződés vagy a pénzügyi lízingszerződés felmondására ezt megelőzően került sor, a hitelszerződés felmondásának keltétől, vagy
  • bankgaranciához kapcsolódó készfizető kezességvállalás esetén, az adóshoz intézett fizetési felszólítás keltétől, vagy
  • faktoring-keretszerződés esetén a teljesítésre való felszólítástól, vagy
  • a felszámolási eljárás megindításától

számított, az intézményi kezes üzletszabályzatában meghatározott időn belül váltható be. Ha ezen események közül több is bekövetkezik, a határidőt a legkorábbi esemény időpontjától kell számítani. Kezességvállalási szerződés futamideje A készfizető kezességvállalási szerződés kezdő napja a kezességvállalásról szóló döntés napja kivéve, ha a kezességvállalás feltételhez kötött, akkor a feltétel teljesülésének napja, illetve ha a kedvezményezett a döntés napjától eltérő, de azt követő napot kér szerződés kezdő napjaként. A futamidő utolsó napja pedig a kezességvállalással biztosított banki szerződés lejárata.

Kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék

A CO2 kibocsátási egységek kiosztásának, forgalmának, visszaadásának, törlésének nyilvántartására szolgáló közhiteles és nyilvános rendszer.

Kibocsátó

Az a jogalany, aki az értékpapírban foglalt kötelezettség teljesítését a maga nevében vállalja.

Kibocsátó bank

Az a pénzintézet, amely legyártja/gyárttatja, és használatra átadja a bankkártyát ügyfelének. A bankkártya – a kártyabirtokos által történő használat során is, – mindvégig a kibocsátó bank tulajdonában marad.

Kiegyenlítés

Ld. → Teljesítés

Kiegészítő pénzügyi fedezet

A KELER KSZF által a szabályozott piaci ügyletek, a gázpiaci ügyletek és az árampiaci ügyletekhez a klíringtag, árampiaci alklíringtag részére előírt többletbiztosíték.

Kifizetési elszámolás

A kártalanítás során az ügyfél részére elkészített kimutatás, amely tartalmazza a bezárt hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétek tőke- és kamatösszegét, és az ebből – a kártalanítási összeghatárra tekintettel – kifizethető kártalanítás összegét.

Kifizetési módok

Azok a lehetőségek, amelyek alkalmazásával a kártalanítás kifizetése ténylegesen megvalósul (pl. banki átutalás, OBA Betétbiztosítási kártya, postai kézbesítés).

Kiosztás (kijelölés)

Az opciós jog gyakorlásából adódó kötelezettség teljesítőjének KELER általi kiválasztása.

Kiterjesztés

A Bankszámla-tulajdonos több – ugyanazon banknál vezetett – Bankszámlája egyenlegének bevonása és teljes vagy részleges megterhelése jogszabályban meghatározott típusú fizetési megbízások (pl. hatósági Átutalás, Átutalási végzésen alapuló Átutalás, stb.) teljesítéséhez.

Kiválasztott tag

Az a nettó vevő klíringtag, amelyet értékpapír-oldali nem teljesítés esetén a KELER meghatározott elvek alapján kiválaszt.

Klíring Bank

A XETRA rendszerében kötött ügylet vonatkozásában az a helyi hitelintézet, amellyel a KELER megállapodást kötött az elszámolási banki funkciók ellátására.

Klíringellenőrzés

Az elszámolás teljességének és az elszámolási eredmények konzisztenciájának ellenőrzése a befogadott és a kiküldendő adatok alapján.

Klíringtag

Az személy, aki a KELER KSZF-fel klíringtagsági szerződést, és a KELER-rel pozícióvezetésre vonatkozó szerződést kötött a garantált szabályozott piaci, vagy a gázpiaci ügyletek elszámolásra.

Klíringtag

Ld. → Közvetlen Résztvevő

Klíringtagsági rendszer

A garanciavállalás biztosítása érdekében a KELER KSZF által működtetett feltétel- és intézményrendszer, valamint a KELER és KELER KSZF által működtetett szerződéses rendszer.

Kombinált hitel

Általában a jelzáloghitelek esetén alkalmazott, olyan hitelezési konstrukció, amelynek keretében jellemzően lakástakarékpénztári megtakarítás, életbiztosítás vagy befektetés kapcsolódik a hitelhez. A tőke törlesztése – részben vagy egészben – ezen megtakarítások felhasználásával történik.

Kompenzációs jegyzőkönyv

A gázpiaci ügylet nettó módon történő pénzügyi rendezésének KELER által készített bizonylata, egyik oldalról az eladói pozícióban lévő gázpiaci klíringtag által jelen Szabályzatban rögzített határidőre megküldött havi előzetes és havi korrigált vételár számáinak, másik oldalról a KELER KSZF által az eladói pozícióban lévő vételár számláinak gázpiaci klíringtagonkénti összevezetéséről.

Konszolidált Biztosított Betétes adat (KBB)

A Konszolidált Biztosított Betétes (KBB) adat azt mutatja, hogy az OBA egy ügyfélnek egyazon hitelintézetben elhelyezett megtakarításai után összesen mekkora összegű kártalanítást fizetne.

Kontraktus

Derivatív ügyletek termékenként előre meghatározott, szabványosított legkisebb kereskedhető mennyiségi egysége.

Konverzió / Átváltás

Adott deviza/valuta összeg átváltása más pénznemű devizára/valutára.

Korrigált elszámolóár (Ex elszámolóár)

Társasági esemény hatására az adott részvényre vonatkozó elszámolóár újraszámolt értéke, melyen a KELER a vonatkozó derivatív nyitott pozíciókat újranyitja.

Krízishelyzet

A BKR szempontjából Krízishelyzetnek tekintendő általában minden olyan esemény, aminek következtében a BKR működése az Üzletszabályzatban meghatározott normál rendtől eltér oly módon, hogy az érinti, befolyásolja a résztvevők rendszereinek működését, továbbá az esemény elhárítására tett intézkedések nem oldhatók meg a GIRO Zrt. hatáskörében, hanem csak és kizárólag az MNB és a Klíringtagok bevonásával, előre meghatározott eszkalációs mechanizmus keretében. (Ld. → Katasztrófahelyzet, → Banküzemi Krízis, → Üzemeltetési Krízis, → Rendkívüli helyzet)

Kártalanítás

Az OBA által a betétesnek történő kifizetés teljesítése.

Kártalanítás minimális összege

Az a minimális összeg, amely alatt – összeszámítva az ügyfél befagyott biztosított betéteinek tőke- és kamatösszegét – az OBA nem fizethet kártalanítást.

Kártalanítási határidő

A Hpt.-ben meghatározott időtartam, amelyen belül a kártalanítás kifizetendő a betétes részére.

Kártalanítási igényérvényesítés

A BEVA tag felszámolásának megindítását követően a biztosított követeléssel rendelkező ügyfél kártalanítási igénnyel léphet fel a BEVÁval szemben.

Kártalanítási összeg

Az az összeg, amelyet egy ügyfélnek a befagyott biztosított betétei után az OBA a Hpt.-nek megfelelően kiszámít, és amelyből a kamatjövedelem-adóval csökkentett összeget fizeti ki a betétes részére

Kártalanítási összeghatár

A Hpt. alapján egyazon betétes számára kifizethető legmagasabb összeg.

Kártalanításra jogosult személy

A betétes. Kivételt képeznek azok a betétek, amelyek szerződéses feltételei ettől eltérő megállapodást tartalmaznak. Nem minősül kártalanításra jogosult személynek – a rendelkezési jogosultságának keletkezési időpontjától függetlenül – az a személy, aki a betét tulajdonosának rendelkezése alapján rendelkezik a betét fölött a betét befagyása pillanatában, de egyébként sem tulajdonosa, sem kedvezményezettje a betétnek.

Kártya kibocsátási díj

A bankkártyát kibocsátó bank által felszámított összeg, amely általában a kártya gyártásával és megszemélyesítésével kapcsolatos költségeket tartalmazza.

Kártya éves díja

A bankkártyát kibocsátó bank által adott évben felszámított összeg, amely általában a kártyához tartozó szolgáltatásoknak a költségeit tartalmazza.

Kártyabirtokos

Az a természetes személy, akinek a részére a bank bankkártyát bocsát ki.

Kártyabizonylat / Tranzakciós bizonylat

Az Elfogadóhelyen a Kártyabirtokos rendelkezésére bocsátott a Tranzakció lebonyolítását igazoló dokumentum.

Kártyacsalás (negatív adat)

Természetes személy ügyfél által, készpénz helyettesítő fizetési eszközzel történt jogsértés elkövetése, bankkártya/csekk, használata során történt csalás esetén; – bankkártya/csekk típusa, azonosítója, letiltás körülményei, jogtalan felhasználások száma, okozott kár összege, bírósági határozat.

Kényszerbeszerzés

Az a kényszerintézkedés a klíringtag nem teljesítése esetén, amelynek során a KELER KSZF megkísérli a hiányzó értékpapírok beszerzését.

Kényszerintézkedés

Valamely, a KELER KSZF-fel szemben fennálló, vagy BÉT, a BÉTA piaci, az MTS piaci, a gázpiaci és az árampiaci elszámolásból fakadó kötelezettség elmulasztása esetén alkalmazott jogkövetkezmény.

Kényszerlikvidálás

Az az eljárás, amely során a KELER KSZF a klíringtag derivatív kötelezettségeit csökkenti.

Kényszerértékesítés

Az a kényszerintézkedés, amely keretében a szabályozott piaci ügyletek, a gázpiaci ügyletek és az árampiaci ügyletek nem teljesítése esetén a KELER KSZF megkísérli a felhasználható értékpapírok értékesítését.

Képviselő

Szervezet esetén, a jogszabály alapján a szervezetet képviselni jogosult személy – szerződések aláírására jogosult személy.

Késedelmi kamat

Hitel/kölcsönszerződésben meghatározott fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén az adós által fizetendő kamat, amely a késedelemmel érintett összeg után, az esedékesség napjától a tényleges megfizetésig terjedő időszakra kerül felszámításra.. Készfizető kezesség beváltása Ha az adós a hitelszerződésben, bankgarancia szerződésben vagy a pénzügyi lízing-szerződésben előírt kötelezettségének nem, vagy csak részben tesz eleget, vagy felszámolás alá kerül, a pénzügyi intézmény a szerződéses és üzletszabályzati feltételeknek megfelelően kérheti az intézményi kezes fizetési teljesítését.

Készpénz kifizetés postai úton

Postai kifizetési utalvánnyal készpénz kifizetést teljesít a Posta a címzett lakhelyén, telephelyén, bankszámláról.

Készpénzbefizetés

Készpénz elhelyezése a bankszámlán bankfiókban vagy erre alkalmas ATM-ben.

Készpénzfelvétel

Készpénz felvétele a bankszámláról bankfiókban vagy ATM-ből.

Készpénzforgalom

Készpénz be- és kifizetése bankszámlára/-ról bankpénztárban, készpénzkiadó, illetve befizetésre szolgáló automatákban, vagy postán, ideértve a fizetési módnak tekintett postai készpénz-átutalási utalvány (sárga csekk) és kifizetési utalvány forgalmát is.

Kölcsön

Kölcsönszerződés alapján rendelkezésre bocsátott pénzösszeg, amelyet az adós a szerződésben meghatározott feltételek szerint köteles visszafizetni.

Köteg

Olyan egység, amely azokat az egy csomagba szervezett tranzakciókat tartalmazza, melyeknek vagy a küldő vagy pedig a fogadó bankja egy klíringtag. Ezek a csomagok nem terjednek túl egy fájl határán. A tranzakciók forgalmazása kötegekben történik. Az IG2 UNIFI fájlok fájlonként és fizetési típusonként csak egy köteget/csomagot tartalmaznak.

Kötegelt feldolgozás

Különböző időpontban beérkezett, azonos meghatározott ismérvek alapján egy csoportba sorolt tételek egy időben történő együttes feldolgozása.

Követelés átszállása

A BEVA által kifizetett kártalanítás összegéig a befektetőnek a BEVA taggal szembeni követelése átszáll a BEVÁra, a továbbiakban a befektető csak a kártalanítással nem rendezett követelését érvényesítheti a befektetési szolgáltatóval szemben.

Közokirat

Olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző, vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül megszabott alakban állít ki. Mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, az abban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Mivel bizonyos esetekben a jogszabály közvetlen végrehajthatóságot biztosít a közokiratba foglalt kötelezettségeknek, csökkentheti a hitelnyújtó kockázatát, ami a kockázati felárat, közvetve tehát a hitelkamatot is csökkenti. A közokiratba foglalás költségét rendszerint az adós állja.

Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR)

A KHR, a hazai pénzügyi szolgáltatást nyújtó intézmények által közösen fenntartott információs rendszer és adatbázis, amely az adatkezelést elektronikus eszközökkel, automatizáltan végzi. A KHR egy pozitív adóslista, amely minden, a KHRtv-ben meghatározott, hitel és hitel jellegű szerződést nyilvántart, és ezen túlmenően kezeli a szerződésekhez tartózó események, fizetési késedelmek, mulasztások, csalások, visszaélések adatait is. A KHR-ben megvalósult adatkezelés célja a nyilvántartott személyek, ügyfelek, hitelképességének objektív, körültekintő és megalapozott megállapítása, a túlzott mértékű eladósodás megakadályozása, a felelős hitelnyújtás és a felelős hitel felvétel körülményeinek biztosítása, mindezek által a hitelezési kockázat csökkentése. A KHR, a korábban BAR néven köztudatba került nyilvántartás jogutódja. A BAR lakossági adatokat tekintve egy negatív listás adósnyilvántartás volt, így csak azoknak az adósoknak az adatait kezelte, amelyek hitelszerződéseik visszafizetése kapcsán már mulasztásba estek. Vállalati adatokat tekintve a BAR pozitív adóslista volt.

Központi Nyilvántartás (KPNY)

A GIRO Zrt. által vezetett, karbantartott, az elszámolás forgalom lebonyolításához nélkülözhetetlen környezeti adatokat tartalmazó adatbázis. A központi nyilvántartás felöleli a pénzforgalmi szolgáltatók, regisztrált csoportos beszedők adatait. A Banki állomány (BK), Beszedői állomány (SZ) és Fiókállomány (FI) együttesére, is mint központi nyilvántartásra, vagy UGIRO katalógusra hivatkoznak a GIRO egyes dokumentumai. A GIRO Master DataBase (GMDB) kifejezés is használatos egyes dokumentumokban, ami valójában a központi nyilvántartás működését támogató szoftver munkaneve. A központi nyilvántartás a fentieken túl további adatokat, paramétereket, például az elszámolás forgalmi naptárat, csoportos jogcímkódokat, az IG1 és az IG2 által használt hibakódokat, a Hitelesítő Táblát (BIC-ek és bankszerv-kódok), Közvetlen Részvevők által megadott fedezeti paramétereket is tartalmazza.

Központi Szerződő Fél (KELER KSZF)

Az a Tpt.-ben meghatározott gazdasági társaság, amely –a szabályozott piaci ügylet és a törvényben meghatározott szervezett piacon kötött ügylet teljesítéséhez kapcsolódó kötelezettségvállalás végzésére jogosult.

Központi szerződő fél

A Fetv. szerint az a szervezet, amely a Rendszer intézményeinek transzfer megbízásai tekintetében – a jogviszonyba belépve – mindannyiukkal szemben kizárólagos szerződő félként jár el.

Központi Értékpapír Nyilvántartás

Az a nyilvántartási rendszer, melyben feldolgozásra és nyilvántartásra kerülnek az értékpapír ISIN kód kiadásához szükséges adatok.

Központi értékpapírszámla “A” típusú

A KELER által a klíringtag és a szabályozott piaci ügyletekhez kapcsolódóan az árutőzsdei szolgáltató klíringtag saját tulajdonában álló dematerializált értékpapírról értékpapír- sorozatonként vezetett összesített nyilvántartás.

Központi értékpapírszámla “B” típusú

A KELER által a befektetési vállalkozás, valamint a hitelintézet megbízói tulajdonában álló dematerializált értékpapírról értékpapír sorozatonként és értékpapír-számlavezetőnként vezetett összesített nyilvántartás, amely alapján nyilvántartott értékpapírnak az értékpapír-számlavezetője maga a befektetési vállalkozás, illetve hitelintézet.

Központi értékpapírszámla „C” típusú

A KELER által a kibocsátó számára vezetett, az átalakításra be nem nyújtott fizikai értékpapír helyébe lépő dematerializált értékpapírra (tehát az értékpapír tulajdonosa nem ismert) vonatkozó, sorozatonkénti nyilvántartás.

Központi értékpapírszámlák összessége

A központi értékpapírszámlák adott dematerializált értékpapír sorozatra vonatkozó együttes állománya, amely a teljes kibocsátás mennyiségét megjeleníti.

Közvetett Résztvevő

Az a pénzforgalmi szolgáltató, amely bankközi elszámolási forgalmát egy Közvetlen Résztvevő közvetítésével bonyolítja le. A közvetett résztvevő megbízásainak elszámolásához a közvetlen résztvevő biztosít fedezetet. Közvetett Résztvevő nem lehet Felhatalmazás közvetítő Bank a csoportos beszedésben. (Ld. → levelezett hitelintézet)

Közvetlen Benyújtó

Az elszámolóházzal egy közvetlen résztvevő felhatalmazása alapján és vele történő elszámolás mellett, kizárólag a közvetlen benyújtó saját gazdálkodásával összefüggő fizetési megbízások elszámolóházhoz közvetlenül történő benyújtására megállapodást kötő, résztvevőnek nem minősülő ügyfél, amely a klíringtag által vezetett számla tulajdonosa. Közvetlen Résztvevő (Klíringtag, DP [Direct Participant]) Az a pénzforgalmi szolgáltató, amely a saját és megbízói fizetési műveleteiből származó követelését és tartozását a teljesítő bank (általában központi bank) által vezetett fizetési számláján a többi Közvetlen Résztvevő fizetési számlájával vagy egy központi technikai számlával szemben rendezi. A BKR-t érintő dokumentumokban: Klíringtag.

Közvetítő bank / Levelező bank

Olyan magyar vagy külföldi bank, amelyet a megbízó bankja a fizetési megbízás teljesítése érdekében vesz igénybe. A közvetítő bank eljárásáért a megbízó bankja felel.

Közös betét

A közösségi betét kivételével az olyan betét, amelynek több tulajdonosa van (több személy nevére szól).

Közös tulajdonú bankszámla

Több természetes személy részére nyitott és vezetett bankszámla

Közösségi betét

A társasházak, lakásszövetkezetek, iskolai takarékossági csoportok, építőközösségek betétei.

Küldő Köteg (KK)

A bankok által kezdeményezett tranzakciókat tartalmazó fájl.

Külföldi értékpapír

A KELER által elfogadott külső számlavezető nyilvántartásában szereplő, nem forintban denominált értékpapír, valamint az ezekről kiállított – értékpapírnak minősülő – okirat.

Külső kör

A KELER által vezetett bankszámlát, és külső bank által vezetett fizetési számlát érintő pénzmozgások GIRO-n (BKR-en) vagy VIBER rendszeren keresztül történő könyvelése.

Külső számlavezető

A KELER által kiválasztott, a KELER nevében nyitott értékpapír és/vagy devizaszámlát vezető szervezet (bank, nemzeti-, nemzetközi elszámolóház, értéktár).