Organization

Member of the Board

József Vida

József Vida

MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. - Chairman and CEO

A Takarékbank Zrt. és az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöke.

A Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen és az Université Paris-Nanterre egyetemen szerzett diplomát. Bankszakmai pályafutását 1999-ben a Citibanknál kezdte, majd 2003-ban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank főosztályvezetői posztjából került a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezethez, ahol 2006-tól ügyvezetőként, később elnök-ügyvezetőként dolgozott. 2015-ben az ő vezetésével jött létre tíz takarékszövetkezet fúziójával a B3 TAKARÉK Szövetkezet. 2016 júliusában a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) elnöke lett. 2016 decemberében megválasztották a Takarék Csoport központi bankja (ma MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.) elnök-vezérigazgatójának. Ő vezényelte le az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. (2018-tól Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és Takarék Jelzálogbank Nyrt.) csatlakozását a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz. Ő irányítja a hazai bankrendszer 1987 óta íródó történetének legjelentősebb átalakulását: 2017-ben ötvenkét takarék fúziójával tizenkét regionális hitelintézet jött létre, amely 2019-ben, két lépésben, egyetlen országos, univerzális kereskedelmi bankban, a Takarékbank Zrt.-ben egyesült.

A takarékszövetkezeti munka mellett gazdálkodik, illetve több társadalmi szervezetben is vezető tisztséget tölt be: a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségénél a felügyelőbizottság elnöke, és a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Szenvedélyes fogathajtó, profi szakács.